Elhoztam az első bejegyzésem, hiszen a korábbi cikk csak egy kis köszöntő volt, illetve bemutatkozás.
Napjainkban egyre többet hallunk bizonyos relaxációs színező/kifestő könyvekről, ami első hallásra nem tűnhet rendkívülinek, hiszen minden gyermek szívesen színezget, ám itt másról van szó. Ezeket a kifestőket elsősorban felnőtteknek szánták, nyugtatás céljából. Mindenkiből előtörhet kreativitása és egy kis színezéssel kisöpörheti az aggodalmakat és gondokat az elméjéből, illetve az agy relaxáló üzemmódba vált át, mellyel akár a könnyebb elalvást is elősegíthetjük. Természetesen mivel különbözőek vagyunk, nem mindenkinél válik be ez a dolog, de érdemes kipróbálni, hiszen nagyon jó szórakozás. Biztosan hallottatok már pár ilyen könyvről/újságról, ilyenek például a Titkos kert, a Bűvös erdő, stb.
Nemrégiben én is vásároltam egy hasonló relaxációs színezőt. Nos, nálam nem váltott ki akkora szenzációt. Egyik-másik kép annyi apró kis részletből áll, hogy néha nem az járt a fejemben, hogy megnyugodtam és jó volt, hanem folyton arra gondoltam mikor végzek már vele. A “Szép álmokat!” című könyvet vásároltam meg az Alexandra könyvesboltban, 2980 Ft-ba került.
Úgy gondolom megérte az árát, viszont nem vagyok benne biztos, hogy hasznos befektetés volt, illetve nem vásárolnék hasonlót újra. Ehhez természetesen bizonyos türelem kell, és az sem baj, ha az embernek rengeteg szabadideje van. Próbáljátok ki ti is, biztos vagyok benne, hogy a gyönyörű minták és ábrák tetszeni fognak nektek, remélem több türelmetek van, mint nekem!
Mutatok egy csodaszép álomfogós mintát a színezőből, egy részletet abból a képből, amit elkezdtem és magát a könyvet.
Adri.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: